Az Isteniség nem más, mint a Minden Létező kifejeződése a részein keresztül. A Minden Létező felosztotta magát, és ezáltal minden részében benne van az ő teljes és hű mása (holografikusan). Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, legparányibb darabja is ennek az Omniverzumnak ugyanannyi Isteniséggel bír, mint maga az egész. Miért van az mégis, hogy ezek a különböző részek, a létezés különböző megnyilvánulási formái mégsem bírnak azonos hatalommal önmaguk felett? Erre a magyarázat szintén a Világmindenség kialakulásában rejlik. Ha elfogadjuk azt az alaptételt, hogy a Világmindenség a Minden Létező önmaga felosztása révén alakult ki, ez magában hordozza azt a felismerést, hogy e változatos Mindenség, minden, egy eredetből származik. És ha ez így van, akkor minden rész magában foglalja az egészet, mint ahogy az egész is magában foglalja a részeket. Azt már említettük, hogy a változatosság minőségi és mennyiségi különbözőségek révén jut kifejeződésre. Tehát köznapi módon megfogalmazva minél kisebb egy darabja ennek a Minden Létezőnek, annál kevesebb minőségi jellemzővel bír, annál kevésbé részletgazdag, és minél nagyobb, annál több minőségi jellemző révén annál részletgazdagabb. Ezt a részletgazdagságot neveztük el tudatosságnak, tehát elmondható, hogy minél részletgazdagabb egy létező, annál tudatosabb. Ezek a különböző tudatossági szintek azonban csak egymásra épülve nyernek értelmet, hiszen ez az egész Omniverzum egy egymásra épülő, rétegzett rendszer. Az Omniverzum legeslegkisebb eleme, a legalacsonyabb tudatosságú létezője, aki csak annyit tud mondani magáról, hogy „Én vagyok”, az egyben a legnagyobb is, hiszen a Minden Létező is csak ennyit tudott mondani magáról a kezdetekben. Ám miután részeire osztotta magát, ezt az „Én vagyok” kijelentést a részei révén árnyalttá tette és így kialakult az a fajta magas szintű tudatosság, ami a sok kis „Én vagyok”-ból épül fel. Tehát elmondható, hogy amíg a legkisebb egység csak annyit tud mondani, hogy „Én vagyok”, ő része egy nála nagyobb egységnek, aki tudja mondani a kicsi egység „Én vagyok”-ját, de a sajátját is hozzáteszi és ezáltal létrehoz egy még nagyobb tudatot, ami már három kijelentéssel bír és ez így megy tovább a végtelenségig. Tehát a legkisebb rész tudata része a legnagyobb rész tudatának, de a legnagyobb rész tudata nem képezi részét a legkisebbnek, ám miután a Világegyetem végtelen és emiatt nincs legkisebb és legnagyobb, így ezt nézhetjük egy körkörös, önmagába visszatérő folyamatnak is. Ha extra finomságúra lereszelünk egy egész almát, és ebből a masszából kiveszünk egy kanállal, abban benne lesz az egész alma íze, lesz benne héj, magház és magdarab is. Ám miután olyan parányi részekre bontottuk az almát, hogy ez már szemmel nem látható, nem vagyunk képesek a kanálban lévő masszából rekonstruálni az egészet. Ám ha félbevágjuk az almát, akkor a fél darab részletezettsége révén tudunk következtetni az egészre, holott a lényege ugyanaz, mint az almareszeléknek. Összességében tehát elmondható, hogy az Isteniség minden létező sajátja, minden létező magában hordozza a Minden Létező esszenciáját, ám hogy ezt milyen árnyaltsággal, milyen részletezettséggel képes megnyilvánítani, az az ő tudatossági szintjétől, azaz a rétegezettségének a mértékétől, ergo a részletgazdagságától függ. A kisebb rész az Isteniségét mindig az őt körbeölelő nagyobb rész által nyilvánítja ki és ez így megy a végtelenségig.
