A férfi meg a női lélekfél addig, ameddig alacsony fokozaton áll, csak a maga durva, test szerint való megnyilatkozásában képes magát kifejezni, és bűnössége folytán az összekapcsolódást csak az érzéki vonzalomban tudja elképzelni és létrehozni. Mihelyt azonban ebből az alacsony állapotból kiemelkednek, már lélekben egy magasabb rendű érzésben, abban a szeretetben és egymás felé való vonzódásban kell megtalálniuk az önmaguk kifejezését, amely többé nem csak az utódok létrehozásában hanem a léleknek a kiegyenlítettségében jelöli meg a fejlődésük útját, amely munka egymáshoz köti őket.
A Földön élő nemzeteknek, fajoknak, csoportoknak fejlettségi fokozatát az mutatja meg, amilyen fokozaton annak a csoportnak a női lelkei állanak.
Így, mivel a primitív pogány népeknél kezdettől fogva a nő mint a bűnre való ingerlés, az érzékiség felé ösztönző eszköz áll a felfelé törekvő férfi képzeletében, azért a férfi a nőt megvetésével sújtja, lenézi, magát tőle úgyszólván távol tartja mert tisztátalannak véli a nővel való kapcsolatot.
A férfiléleknek ez az elgondolása és érzése az önmaga felett való ítéletmondást jelenti, mivel a keleti ember, aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszközének tekinti, tulajdonképpen önmagát látja benne, mert hiszen hogyha ő a nőt nem mint testet, hanem mint lelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is próbálkoznék keresni, kutatni, széttekinteni a láthatatlan világban, akkor meglátná és megtalálná azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnék azokból az állapotokból, amelyekben vesztegelni kénytelen.
Mert minél alacsonyabb valamely világ, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek, akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, és annál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az a szellemfluid a Földön élőkre, annál nagyobb a testiség ingere és bővebb a gyermekáldás, és annál nehezebb a nőnek és férfinak együttélése, mert az érzéki ponton kell az életükért azt a bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévő természete tőlük megkíván.
Ellenben minél magasabb rendű egy világ, s minél magasabb rendű elvekkel átitatott szellemcsoportok öltenek rajta testet - mint pl. a félanyagi világokon - annál nehezebb a testöltés törvényébe bejutni, különösen annak, aki még nem egészen töltötte meg a lelkét azokkal a szükséges tudományokkal és törvényekkel, amelyekben próbát akar élni és magát kiképezni. Ott az elfogadó elv az egységben a maga helyén áll, mint egy felfelé kinyújtott kéz.
Tehát mind a férfinak, mind a nőnek be kell töltenie a maga rendeltetését, amely számára elő van írva. Azonban itt a földi világban - mivel az elfogadó mélyen alásüllyedt - magával rántotta azokat az erőket is, amelyek mint aktív ténykedő erők vannak hivatva formákat, eredményeket, vagyis testeket létrehozni. Mert minden gondolatnak, minden elgondolásnak teste van, alakja van, hogy az mással is közölhető legyen. De mivel az emberiség a rosszat, a helytelent fogadta el, tehát ami ebből származik, az mind tökéletlen, szenvedést okozó és csalódást eredményező alakulatot hozott létre. Mivel pedig a női természet arra van berendezve, hogy rajta áramoljék keresztül a fejlődésnek, az átalakulásnak a lelke, azért őbenne semmi sem annyira állandó, hogy rögzítve lehessen. A férfiban kell rögzítődnie, a férfinak kell azt a jót vagy rosszat, amit a nő fluidjain keresztül elfogadott, kialakítania és feldolgoznia a világban. Ezért nem vonhatja ki, de nem is képes magát kivonni a férfi a nő befolyása alól; tudtán és akaratán kívül a fluidokon, a rokonszenven, a szereteten keresztül befolyásolja őt a nő lelke, és a nő lelkén keresztül az az elgondolás, az az irány, amit a nő követ, ami felé a nő kinyújtotta a kezét, ami a nő lelkében mint vágy, mint gondolat, mint törekvés kialakult és megszületett. A férfi érzi és tudja ezt, s azért a jobbik énjében tisztának, igaznak, becsületesnek és jónak óhajtja látni az anyját, a feleségét, a testvérét, a leánygyermekét; tisztáknak és jóknak óhajtja látni az őseit és az unokáit, de a benne lévő rossz, a benne kikristályosodott bukás folytán pusztítja a másik nemet, rombolja a nő lelkében az igaz és jó kialakított reformját. Mert egyik oldalról a gőg és büszkeség arra indítja, hogy elnyomja, megsemmisítse, büntesse a nőt, másfelől pedig az önzés és érzékiség folytán annak az elnyomott és büntetésre szánt női elvnek a bukásából származó, a testének kedvező előnyöket igyekszik megszerezni magának; így kizsákmányolja lelkileg és testileg; uralkodik, azaz uralkodni akar felette, irányítani akarja, parancsolni akar neki, és semmiben sem akarja megengedni, hogy az az elnyomott alárendelt állapotba süllyedt nő föléje kerekedjék, neki irányt szabjon. Süllyedt állapotában az előnyöket mind a szerelmi, mind az anyagi téren igyekszik magának megszerezni, és ezzel szemben elnyomással, zsarnoksággal, megvetéssel és lenézéssel fizet a nőnek. Kétféle nőt akar ismerni: az egyiket, akiben az utódait, nemzedékeit tovább akarja vinni, akit magához emel, és a másikat, akit elnyom. Mivel azonban ez nagy igazságtalanság és nagy tökéletlenség, azért nagyon megbosszulja magát; az elnyomott női fluidok ravaszsággal felelnek, kétszínűséggel és hamissággal kerekedik felül a nő, és kilopja a férfi lelkéből a hitet, a reményt és a meggyőződést. S mivel a nő süllyedt volta meggátolja a férfit abban, hogy felfelé tekintsen, tehát lefelé gravitál, és az alsóbb rétegekben alsóbbrendű vágyakkal és törekvésekkel, anyagiassággal és felületességgel töltődik meg a lelke, az élete. Ennek következtében a férfinak szükségképpen csalódnia kell, mert az így megromlott ítélőképességével nem lélek szerint választja meg a feleségét, az eszményképét, s azután sem tartja magát tisztán az alsóbbrendű elfogadó erőktől, s így a házasságba is magával hurcolja azokat a fluidokat, amelyeket a házassága előtt összeszedett. Ekképp maga körül olyan fluidokat teremt, amelyekhez lelkileg nem képes kapcsolódni, mert azok nem elégítik ki őt, vagy ha mégis kapcsolódik, akkor az ő magasabb rendű és nemesebb törekvéseinek az esetek túlnyomó százalékában inkább csalódás lesz a sorsuk, ahelyett, hogy azok valami jót eredményeznének számára. Ennek következtében a hite, a bizakodása elcsenevészedik, és nagyon sokszor elhagyatva kénytelen a szellemi életét leélni, reménység és lehetőségek nélkül arra, hogy feljebb emelkedhessék.
Hiába emeli fel a fejét a férfi, hiába érzi magát nagyobbnak, bölcsebbnek, tökéletesebbnek: azért nem több, nem nagyobb, nem tökéletesebb, mint a hozzá kapcsolt nő, mert az a nő az ő kiegészítő része, és legtöbbnyire az a nő mutatja meg a férfi tulajdonképpeni fokozatát, akivel házasságban, illetőleg érzelmi közösségben él. Hiszen nem mindenki élhet a duáljával, de mindenki dolgozhat a duáljáért a házasságban, a duáltörvényben, a szerelmi törvényben; mert hiszen a tökéletlen, éretlen duálfelek hiába is találkoznak, a találkozásból a hasonló bűnök és tévedések folytán csak nagyobb rombolás és szétesés származik, amelyekben mindkét fél zúzódásokat és sebesüléseket szenved.
A kielégített és megelégedett női érzések a férfilélekben nyugodtságot, biztonságot, bölcsességet és világos látást ébresztenek, mert azokra a fluidokra, amelyekkel összekapcsolódnak, tökéletesítőleg, érlelőleg hatnak. Ennek következtében a férfi adó, ténykedő erői biztonságosabbak, bölcsebbek lesznek és az a bizonyos féloldalúsága megszűnik, mert az ő férfiúi lelkierői nem lesznek annyira éhesek, mert betöltődtek. Ennek a folyománya lesz azután az elkövetkezendő időben, hogy a férfi szerelmi érzései - mivelhogy nem éhesek - nem kapkodnak mohón, nem tapadoznak és ragadoznak azokhoz a női lelkekhez, akik külsőleg tetszetősek és megnyerő formában jelennek meg előtte, mert most már van hozzá ideje és megvan a belső kiegyenlítettsége arra nézve, hogy könnyebben és okosabban, a maga igazi érzéseivel tudja megérezni és megtalálni a hozzá illő, őt kiegészítő részt. A férfi ebben a lelki kiegyenlítettségben bizonyos semlegességre tesz szert, azaz önmagában is egy én lesz, tehát sokkal inkább egyéniséggé válik, sokkal inkább be tudja tölteni azt a hivatást, amit a Gondviselés rábízott, ti., hogy a világnak, és a világ állapotainak formálásában tevékenyebb és hatékonyabb részt tud venni, mert nem befolyásolják az ő féloldalú fejetlenségei - önmagában is sokkal inkább egészet képez, mint az a férfi, aki a duális oldalán fejletlen.
Az ilyen férfiszellem a testi állapotba való bekapcsolódásakor több békességet és nyugodtságot hoz magával, s nemi vonatkozásban inkább önmagába bezárkózott lesz, semhogy a másik nemű fluidok rá nézve kísértést jelentők lennének. Ekkor válik igazi férfivá, aki önuralommal és bölcsességgel rendelkezik; most már önmagában egy én; mert már nagy mértékben benne vannak a kétféle nem magasabb rendű erői.
Az ilyen férfi magasabb rendű egyéniség, mint az a nő minden csillagával és ragyogásával együtt, aki mint kísértő követi őt. Ez a férfi már nem reagál az ilyen kísértésre. Megbecsüli, értékeli mindazt a szellemi jót és szépet, ami a női lelken keresztül is mint hatóerő a világba jut; a lelkében talán kialakul a női ideál, s talán egy pillanatra vágyódva is tekint felé az eszmény felé, akit a lelkében elérni és magáévá tenni óhajtana, de azt ritkán találja meg a Földön. Nem mondom, hogy nem áll meg egy pillanatra a hozzá hasonló női lelkek közt, s nem néz szét, hogy nem hasonló érzésű és vágyú női szellem közeledik-e feléje; s nem mondom, hogy nincs nagy barátság, nagy megértés és szeretet köztük az ilyen kiegyenlített fluidokon keresztül; azonban nem kerekedik felül az a türelmetlenül sürgető és mindent maga alá gyűrni akaró vágy, amellyel a megálmodott női ideált keresi; van békessége kivárni azt az időt, amikor azok a fluidok közelednek feléje, amelyekről a lelkében már kialakított egy ideált. És bizonyos munkák elvégzése és bizonyos igazságok megszerzése után el is következik az idő, amikor csakugyan ott áll előtte a megálmodott álomkép.
Itt tudni kell, hogy a tűrhetően törvényes életet élő emberszellemek körülbelül ugyanannyi időt töltenek a szellemvilágban, mint amennyi ideig testi életük tartott: nagyon törekvő és hitben élő szellemek azonban sokkal hamarabb jutnak bele az újra testöltés kegyelmébe, míg nagy bűnösök és megátalkodottak sokkal később, úgyhogy vannak esetek, amikor évszázadok, sót évezredek múlnak el, míg egy-egy nagy bűnös ismét testhez juthat. Ugyanilyen sors vár azokra is, akik a természettörvény ellen olyan súlyosan vétenek, hogy az életprincípiumot az önmaguk és mások számára teljességgel megrontják.
