Ami köztudomású a karmával kapcsolatban, az olyasmi, hogy ’előző életbeli’ cselekedeteink hatással lehetnek a mostani életünkre. A közkeletű – nagyrészt hibás – elképzelések szerint például büntetésként egyszer visszakapjuk azt, amit másoknak vétettünk. Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy ezzel nem kell a következő életünkig várnunk, mivel mind a teozófia, mind az antropozófia úgy tartja, hogy halálunk után, illetve azon belül az étertest feloszlása után, amikor az asztráltestből visszük tovább az adott élet tapasztalatait, akkor a halál pillanatától a születés felé, körülbelül háromszoros gyorsasággal az eredetihez képest újra végigmegyünk minden tapasztalásunkon az érzések és érzelmek mentén. A trükk az a dologban, hogy ekkor minden fordítva van, és a halál után azt ’éljük’ meg belső tapasztalatként, ahogyan a cselekedeteink másokra hatottak. Tehát, ha mondjuk leszúrtunk valakit, aki iszonyatos szenvedések között meghalt, belsőként tapasztaljuk meg a leszúrást és az azt követő haldoklást – mintha mi szenvedtük volna el. Így a fizikai testbeli, majd a halálunk utáni tapasztalatok kiegészítik egymást, és teljesebbé teszik a képet.
A karma ezzel szemben inkább arról szól, hogy a következő életben ott folytatjuk tanulási folyamatunkat, ahol az előzőben abbahagytuk – hasonlóan ahhoz, ahogy este lefekszünk és reggel folytatjuk az előző nap félbehagyott munkánkat. Ami megbonyolítja a dolgot, az a fátyol. Mivel a fizikai síkon a fátyol a felejtés fátylaként is működik, úgy kell ott folytatnunk a munkánkat, ahol korábban abbahagytuk, hogy valójában fogalmunk sincs sokszor még arról sem, hogy korábban bármit is csináltunk volna.
Ezért az univerzum sajátságos trükkhöz folyamodik: minden egyes testbe jövetelünket oly módon tervezzük meg, hogy életünk első néhány évében „újratermelődjön a karma”. Életünk első éveiben minden egyes inkarnációnk úgy indul, hogy megkapjuk azokat a fajta traumákat, melyekhez hasonlót korábban nem tanultunk meg megoldani. Ha tehát valakinek a bőség megteremtése eddig nem ment, akkor valószínűleg szegény családba fog születni, hogy újra nekifuthasson, és most megtanulja. Amit észreveszünk egy visszatérő kellemetlen érzelem, vagy ismétlődően előforduló tipikus helyzet, ami kellemetlen érzelmet vált ki belőlünk. Ha ezek valamelyikét tapasztaljuk, itt az ideje, hogy használjuk a regressziót – tehát elinduljunk vissza az időben. A terápiás folyamat alapja az, hogy egy-egy fajta érzelemhez kapcsolódó hasonló jellegű traumák időben „egymás tetejére” rakódnak le. Ha konkrét testtájon van az egyik fajta érzelemhez tartozó blokkunk, ott szinte „ásatást” végezhetünk, és ahogy egyre mélyebbre megyünk, egyre korábbi traumákra bukkanhatunk. Ha meg tudjuk keresni jelen életünk legkorábbi traumáját, és ezt megértjük és megoldjuk, akkor a felette lévők szinte kártyavárként omlanak össze.
Ehhez először is minél pontosabban beazonosítjuk a kellemetlen érzelmet, és megfigyeljük, hogy hol – melyik konkrét helyen – érezzük a testünkben. (Nem sikerül szükségképpen mindig beazonosítani a helyet, de enélkül is dolgozik a folyamat.) Ezután elindulunk időben visszafelé, és egyre korábbi helyzeteket idézünk fel, amelyek ugyanazt az érzelmet váltották ki belőlünk, míg végül eljutunk a mostani életünk legelső ilyen helyzetéhez. Ezt aztán a lehető legrészletesebben felhozzuk, megértjük a bennük szereplők motivációit, és ha szükséges, akkor átírjuk a helyzetet. Ez utóbbi gyakran használt spirituális terápiás technika, segítségével tulajdonképpen létrehozunk egy alternatív valóságot, melyet utána összeolvasztunk a fizikai valóságunkkal. Sokszor ennek alapján érthetjük meg karmikus tervünk egy-egy összetevőjének jelentését.
